Oshawa diéta, a lelki megtisztulás?

10 napig csak barna rizs, köles, hajdina, és búza. Két dologgal lehet még mixelni: vízzel és sóval. Őrültség? Kibírható? Szenvedés lesz?

Körülbelül egy éve futottam bele egy instasztoriba, ahol emberünk már a hetedik napjánál járt és elfogadta a szenvedését és csak ette ette ezeket az csoda gabonákat. Azóta néha-néha eszembe jut, hogy nekem is ki kellene próbálnom.

Hogy miért?

Első sorban saját magamat akarom tesztelni. A kitartásomat és az akaraterőmet. Úgy gondolom, hogy az életben minden a tudatosságról szól. Kitűzünk magunk elé egy célt, és kialakítjuk a célhoz vezető utat. Kidolgozzuk a stratégiát és eljutunk a célig. Első sorban mi kell hozzá? Akaraterő és céltudatosság. Ez igaz az élet bármely területére. Ahova eljutottam az mind ennek köszönhető.
Szóval az új kihívás amit magam elé állítottam az az Oshawa diéta.

Mi is ez valójában?

George Oshawa japán dietetikus találta ki a diétát, és valamiféle yin-yang egyensúlyról lehet sokat olvasni a diétával kapcsolatban. Oshwa szerint a yin és yang féle kajáknak egyensúlyba kell lennie. 30% zöldség gyümölcs, 60% gabonaféle és 10% hal. Az ideális étrend alapja Oshawa szerint. És ezt az egyensúly igyekszik helyreállítani ez a 10 napos diéta.
Személy szerint ezzel a felosztással nem értek egyet, egy éve körülbelül növényi étrenden vagyok. Inkább a Michael Greger féle “daily dozen” féle elméletben “hiszek” és ahhoz próbálom tartani magam.

A legtöbb diéta a fogyásról szól. Nekem nem ez a fő célom. Biztosan le fog menni bár kiló, de elsősorban ez egy spirituális diéta amely testi és lelki megtisztulással jár. Hát kiváncsi vagyok.

Bevásároltam a helyi bioboltban. Az alábbi élelmek kb 5000 forintba kerültek. Vettem puffasztott tönkölybúzát is, nasinak, ha már nem bírom.

1. nap

Június 1. van, indulhat a tíz nap. 11-én szülenapom lesz, szóval aznap egy plusz ajándék lesz, hogy rendesen ehetek. Érdekességképpen ráálltam a mérlegre:


Első napi ebédem köleskása volt. Fél bögre kölest megfőztem egy bögre vízben. Általában a kajáimat nem nagyon sózom. Gondolom az elején még kemény vagyok. Ezt se fogom. Megfőztem a kását és megettem, pár korty vizet ittam még hozzá. Hát nem ez életem legfinomabb kajája.

Vacsorára csináltam egy kis hajdinát. És hozzá tönkölybúza kenyeret. Naan jellegű volt, és mivel imádom az indiait, ezért a kenyér az nagyon ízlett, viszont a hajdina katasztrófálisan rossz ízű. Viszont ez lesz az ebédem is másnap.


Nap végén még nem éreztem semmi különöset. Este elmentem életem első Bikram Jóga órájára, ami hatalmas élmény volt. Tök jól éreztem magam utána, jót tett a nyújtás a testemnek.

2. nap

Éjjel felkeltem egyszer, mert azt álmodtam, hogy epret eszem és megébredtem, hogy nekem most azt nem szabad! Mikor magamhoz eszméltem, megnyugodtam, hogy csak egy “rémálom” volt.

A reggelt egy mérlegeléssel kezdtem, így egy nap alatt nem sok változás történt:


Hogy érzek-e bármi változást? Semmit! Ugyanúgy elvoltam, ugyanolyan nehéz volt felkelni reggel és a dugóban beutazni a melóba. Napközben furcsa volt, hogy nem iszom kávét. Az ebédem az előző nap este főzött hajdina kása volt a lepénnyel. Még mindig borzasztó íze volt. Fura volt, hogy nem lophatok a kollegák krumplijából. Illetve ők hamburger napot tartottak. Igaz, hogy én húsos hambit nem eszem, de eszembe jutott a vasárnapi MagicBurgeres vegán Double Cheezyburger íze, és hát kicsit sóvárogtam… De nem baj! Erős vagyok! Eltelt a nap. Semmi rosszullét, semmi lelki megtisztulás, ez is csak egy ugyanolyan munkanap volt, mint a többi.

Vacsorára csináltam megint egy kis lepényt:

  • 3/4-ed bögre tönkölybúzaliszt
  • 1/4-ed bögre kölesliszt
  • és amennyi vizet felvesz

Ebből csináltam a lepényt. Ezek nagyon ízlenek. Ezen kívül ettem hozzá egy kis maradék hajdinakását. Így nap végére egészen jó volt, vagy csak kezdem megszokni az ízét?

3. nap

Reggel minden a szokásos. Gyors mérlegelés, fogytam.

11 fele úgy poénból gondoltam csinálok egy EKG-t az Apple Watchomon, viszont arra lettem figyelmes, hogy a pulzusom 48 körül mozog. Ilyen se volt még velem. Átlagosan mindig 75-95 között mozog a pulzusom, viszont most meglepően alacsony volt. Nem éreztem magam se rosszul se semmi, de meglepődtem. Lehet az étkezés miatt van, nem tudom. Pedig a munkahelyemen ültem, szóval nem stresszmentes helyen voltam.

A bejegyzést folyamatosan frissítem

Évek óta megszoktam azt, hogy nem reggelizek. Most se csinálom máshogy. Dél fele ebédelek, utána estefele vacsora, esetleg valami nasi délután. Most a nasi a puffasztott tönkölybúzából állt. Egészen jó íze van!

4- 5.nap

Érzek valamit? Semmit. Ugyan olyan minden.

6. nap

Megnyíltak a határok, lehet menni karantén nélkül Ausztriába. El is indultam, és hát nap közben valamit enni kellett így megszegtem a diétát.

Összegzés

Megterhelő volt?

Egyáltalán nem. Úgy gondolom, hogy a növényi étrendemmel az átlagosnál több gabonát viszek be.
Egy “húsevőnek”, akinek többet kell nélkülöznie egy ilyen diéta alatt, lehet sokkal megterhelőbb lenne az egész.

Mit adott a diéta?

Tudatosságot. Másnap arra lettem figyelmes, hogy megálljt parancsolok magamnak, mikor a sorozat mellé chipset szeretnék enni.
Ezen kívül úgy gondolom, hogy többet fogok gabonát enni, leginkább barna riszt.

A tönkölybúza lepény nagyon finom! Azt ezentúl is fogok csinálni, meg persze barna rizst. Viszont a hajdinától menekülök!

Vélemény, hozzászólás?